Mielőtt felkel a Nap

A Mont Blanc tetején

Fázom. A menedékház étkezőjének padlóján jutott szálláshely. Lassan telik az idő. „Jó reggelt, háromnegyed kettő!” – hallatszik francia majd angol nyelven, és felkapcsolják a villanyt. Letápászkodnak az asztalról, padról is az emberek. Teát kérek, és leerőltetek egy halkonzervet. Szinte mindent magamra veszek, két pulóvert, viharkabátot és szélálló nadrágot, így is megfagyok, mire kiérek a mosdóba a jeges fémlétrákon. Mínusz 11 fok van, erős szél. Alattam 3000 méterrel Chamonix még javában alszik. Irigylem a fényeit, a hálószobák melegét, kényelmét.

A frissebb csapatok már elindultak, mi egy kicsit a végére maradunk. Hajnali három elmúlik, mire bekötjük magunkat a kötelekbe. Néhány lépés után máris a fagyott hógerincbe mélyednek hágóvasaink éles fogai és a jégcsákányok hegye. Nehezen vesszük a levegőt, a megszokott, tengerszinti mennyiségű oxigén felével kell beérnünk itt négyezer méteren. Az út monoton, hideg és sötét. Egyetlen látnivaló az előttünk kígyózó sorban araszoló hegymászók fejlámpái adta fényfűzér, ami mint csatárláncba állított szentjánosbogársor világítja be a Goûter és a Dom csúcs meredek hólejtőit. Elmosolyodom: majdcsak reggel lesz, s kisüt a nap. Egyszercsak Sanyi elkeseredett hangja állít meg bennünket. Nem bírja a térde. A munkában megerőltette, amit ideiglenesen rendbe hoztak. Néhány nappal ezelőtt, a Breithorn 4100 méteres csúcsát másztuk, hogy jól tudjunk alkalmazkodni a Mont Blanc magasságához. Akkor még semmi probléma sem volt. Most minden egyes lépés kín számára. Laci felajánlja, hogy visszakíséri a házba, őt a magashegyi betegség lassítja. Az előző két napi túrát összevontuk, mert mindenki jó erőben érezte magát és a 600 méteres meredek sziklafalat így ugyan friss hóban, de napsütésben tudtuk mászni. Talán sok volt egy napra. Gábor átköti magát hozzánk. Taposás, taposás, levegő….taposás, taposás, levegő… Megpillantjuk végre a hírhedt Vallot bivakot. Ez sorsdöntő hely több szempontból. Először is általában innen fordulnak vissza azok, akik nem bírják a magasságot, másodszor be tudunk húzódni a szél elől, harmadszor pedig itt szokta érni a napfelkelte a hegymászókat, ami erőt ad továbbmászáshoz. A ház egy fémdoboz, benne félhomály, egy-két sárga pokróc, amin néhány ember fejét ölébe hajtva küzd fejfájással, hányingerrel. A látványt félretéve muszáj enni és inni. „Mire kimegyünk innen, felkel a Nap.” – reménykedem. De sajnos még mindig nem nyújtogatja sugarait, pedig jó lenne meleg simogatása. „Talán, mire a csúcsra érünk, felülkerekedik a felhőkön.” Betakarom az arcom a viharkabát kapucnijával, csak lefele nézek. Araszolunk föl, föl, föl, majd ismét veszítünk a nehezen megszerzett szintemelkedésből. Újra föl, és újra le. Mint egy hullámvasút. Csak sokkal lassúbb. Egyre keskenyebb a gerinc, az 50 fokos lejtőre kell kilépni, hogy elengedjük a lefelé jövőket. Süvít a szél, jobban összehúzom a sapkám. „Fent vagyunk!” – kiabálja Balázs, amit a széltől alig hallok meg, 4810 méteren, Európa tetején, a Mont Blanc csúcsán.


A vad szél belekap egy pillanatra a zászlónkba. Sajnos nincs olyan jó közönsége, mint a Breithornon, ahol a franciák mosolyogva érdeklődtek, vagy mint Chamonixban, ahol a főtéren vidáman lobogtattuk. Hiszen itt még mindig a felhők fölött van a Nap.

Lefelé keresni kell a nyomokat. Egy páros rossz irányba megy, de nem hagyjuk őket elveszni. Tizenegy órára már újra a házban isszuk a teát. Nincs nagy kedvem még egy éjszakát a padlón tölteni, jó lenne lemenni a fal alatti menedékházba. Szerencsére a fiúk is azt remélik, akár a kempingig is lejuthatunk még ma. Megkezdjük az ereszkedést a sziklafalon és három előtt már a gleccseren vagyunk, 3000 méteren. Végre! Süt a nap!

Szélsőséges helyzetekben minden átértékelődik. A Nap melege, a város fénye, az otthon kényelme. Természetesnek vesszük, hogy ágyban alszunk, kinyitjuk a csapot és megmosakodhatunk, benézünk a hűtőszekrénybe és friss ételt, hideg italt találunk, megnyomunk egy kapcsolót és fény fogad. De ha egy pillanatra kilépünk a civilizációból, a megszokásból, visszatérve megváltozik az értékrendünk.

Legközelebb 2011. július 27-én indulunk a Mont Blancra. Tarts velünk!